Gólyatábor

A nyár leginkább várt programja az új hallgatók számára nem más, mint a Gólyatábor!
Itt van lehetőségük először megismerkedni egymással, ismeretségek és barátságok kialakítására, amelyek az elkövetkező féléveken keresztül tartani fognak. Jó érzés már úgy menni a regisztrációs héten az iskolába, hogy sok-sok ismerős arc van, akikkel lehet sztorizgatni.
Továbbá, itt találkoznak felsőbbévesekkel, akik a szervezők, illetve a csapatkapitányok szerepét töltik be. Idősebb hallgatók ismerettsége is sokszor hasznosnak tud bizonyulni, amikor felmerül félév közben jó pár kérdés, tőlük lehet kérdezni mert jóeséllyel választ is tudnak adni.
Amennyiben Gólya leszel, mindenképp várunk Téged is a Gólyatáborban, hatalmas élményben lesz részed és megtudhatod mit jelent a “szeletel-szeletel, pumpál-pumpál, varázsol”!

image
image

Korsó- és Gyűrűavató Szakest

A korsóavató a légnívósabb eseményeink közé tartozik, ahol a Gólyatáborban eltöltött hatalmas buli után a gólyák egy hivatalosabb eseményen, egy elegáns szakesten vesznek részt.
A szakest korsóavató része a Gólyákra vonatkozik, Ők ugyanis mint elsőéves egyetemisták most kezdték a tanulmányaikat a Neumann János Informatikai Karon, és azzal, hogy részt vesznek ezen a ünnepélyes estén már igazi NIK-es hallgatóként nézhetnek korsójuk fenekére.
A gyűrűavató rész pedig a végzős hallgatóknak szól, akik tanulmányaikat befejezvén, lezárják életüknek ezt a szakaszát, eme nemes eseményen keresztül.
A szakesten továbbá részt vesznek a Kar oktatói is, akik nem csak figyelemmel kísérik a történéseket, hanem alkalom adtán részesei is. Így lehetőségük van a hallgatóknak a tanárokkal közvetlenebb kapcsolatba kerülni.

Kockanap

A Kockanap a Neumann János Informatikai Kar egyik legkülönlegesebb szakmai rendezvénye, ahol a hallgatóknak/versenyzőknek 3 fős csapatokat alkotva kell megmérkőzniük egymással. Egy komplexebb programozási feladatot kell megoldaniuk, amely rendszerint több kisebb modulból épül fel, így az egyes alfeladatok jól feloszthatók a csapattagok között. Az átfogó programozási tudás hasznos tud lenni, hiszen sokszor 3-4 nyelven kell az egyes almodulokat megvalósítani, ezen kívül plusz pontot érhetnek, ha a kód szép, jól struktúrált és áttekinthető, vagy például ha minél rövidebb.
Hogy mi a slusszpoén az egészben? Az, hogy mindezek megvalósítására 24 órájuk van, amelyet folyamatosan a helyszínen tölthetnek el! Természetesen a programozás önmagában is fárasztó tud lenni, hát még ilyen feszített tempó mellett, – éppen ezért a Neumann HÖK gondoskodik az étel, ital és kávé ellátmányáról a versenyzőknek.
Ha úgy érzed szívesen próbára tennéd magad és biztosan el tudnád vinni a nyereményeket akkor figyeld a híreket és ha itt az ideje, jelentkezz! Ha viszont kétségeid vannak tudásodat illetően, akkor is érdemes kipróbálnod magad! Sokat lehet tanulni belőle, és veszteni valód semmi esetre sincsen!

image
image

REG7

A regisztrációs hét minden hallgató számára fontos időszak, ekkor véglegesülnek a tárgyak, ilyen-olyan ügyek ekkor kerülnek elintézésre még a félév kezdése előtt. Kicsit mindenki szomorú, hogy vége a nyárnak. A Gólyák egy teljesen új környezetbe ekkor kerülnek bele, a felsőbb évesek pedig ismételten elkezdik látogatni a NIK épületét.
Éppen ezért, hogy az átmenet a nyár és a félév kezdése között kellemesebb legyen, a Reg7 az a programsorozat, ami Neked szól!
Programjaink változóak, de ismerkedésnek nem lesz hiánya sem a GólyaPikniken, sem pedig a Kocsmatúrán.

Gólyahajó

A gólyahajó talán az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb eseménye az Óbudai Egyetemnek! Itt az összes karról érkeznek gólyák és felsőbbévesek, akik szeptember közepén, amolyan nyárzáró jelleggel még szeretnének egy hatalmasat, és nem mindennapit bulizni. A buli érdekessége, hogy egy hajón kerül megrendezésre és egész álló nap tart.
A hajó a Vigadó térről indul reggel, majd este szintén itt köt ki, közben pedig felhajókáznak az ÓE diákjai visegrádra. Itt eltöltenek pár órát, aki bobozni szeretne az felmegy a csapatokkal a pályához, aki viszont inkább lent szeretne beszélgetni és nézelődni annak sem kell aggódnia.
Ha még nem voltál ezen az eseményen, akkor mindenképp ragadd meg az alkalmat, biztosíthatunk, hogy emlékezetes lesz és megismerheted az “Egyszerre!” skandálást, valamint a hidak alatt áthaladó hajó különlegességét!

image
image