A kooperatív képzés az Egyetem nappali alap- vagy mesterképzéséhez kapcsolódó, önkéntes, kiegészítő gyakorlati modul, amelyben az Egyetem és valamely gazdasági társaság, vállalat, intézmény (a továbbiakban együtt: kooperáló partner) együttműködnek annak érdekében, hogy az egyetemi hallgatók – a képzési célban megfogalmazottak szerint – szakmai gyakorlatot szerezzenek.
Kik jelentkezhetnek?
A kooperatív képzésben a mérnökinformatikus alapképzésben legalább 120 kreditet, az üzemmérnökinformatikus alapképzésben 90 kreditet, a mesterképzésben legalább 30 kreditet szerzett nappalis hallgatók vehetnek részt.
Önköltséges hallgató is jelentkezhet?
Igen, sőt az egyetem állja a képzés alapdíját, de a tárgyak után kredit arányosan ugyanúgy fizetni kell.
Hogyan lehet jelentkezni?
Tulajdonképpen a folyamat olyan, mintha egy állásra pályáznál:
- válaszd ki a számodra szimpatikus pályázatot, és jelentkezz a partercégnél
https://nik.uni-obuda.hu/kooperativ-kepzesi-ajanlatok/ - jelentkezz szakmai önéletrajzzal a választott partner cég megjelölésével a Kar kooperatív ügyintézőjénél
- az egyetem átnézi az önéletrajzot és ha van javaslata akkor visszaküldi neked javításra, egyébként tovább küldi a partnercég/cégek irányába
- a partnercég elbírálja a jelentkezésed állásinterjú, önéletrajz, esetleg motivációs levél alapján
- ha elnyerted a pályázatot, be kell iratkoznod a tanulmányi osztályon keresztül, az Egyetem féléves időrendje alapján. Továbbá a Neptun rendszerben a tantárgyaidat is fel kell venned.
Miben más a kooperatív félév?
A mintatantervi elvárások mellett, teljesítened kell a képzés folyamán előírt szakmai követelményeket, természetesen kreditekért cserébe.
Mennyi ösztöndíjat lehet kapni a képzésért?
A kooperatív képzés támogatásának havi minimális összege a mindenkori minimálbért meghaladó összeg 4 nap/hét gyakorlat esetén, de a céggel való megállapodástól függően, akár 220 000 Ft is lehet. Ennél kevesebb időtartam esetén ezen összeg arányos része fizetendő. A pályázatban található meg a pontos összeg.
Milyen időtartamra lehet pályázni?
5-10-15 hónapra.
Dolgozom már egy cégnél. Tudok ott is kooperatív képzésben részt venni?
Amennyiben a cég, és az egyetem partneri szerződést köt, semmi akadálya.
Van már szakdolgozat témám, de szeretnék a képzésben részt venni? Új témát kell választanom?
Nem, de célszerű olyan témából szakdolgozatot írni, amelyik szorosan kapcsolódik a kooperatív szakmai gyakorlaton elvégzett feladatokhoz. Ugyanakkor, mindenki szabadon dönthet arról, hogy megtartja-e a régi témáját vagy változtat. A változtatás mindig “bejelentés”-köteles.